Csavarmentes polcrendszerek

A csavarmentes polcrendszerek, mint ahogy a címből adódik csavarkötés nélküli, kapcsolható elemekből épül fel. A csavarmentesség ellenére ezek a polcrendszerek is ugyanolyan stabilak és lötyögésmentesek, mint a csavarkötésű polcrendszerek. Főbb előnye az egyszerűbb és gyorsabb szerelés, emellett ha a polcrendszer áttelepítésére kerül sor lényegesen egyszerűbb dolgunk van, hiszen a szétszedés is könnyebben megy. Továbbá, ha használat közben variálni szeretnénk a polcközöket, pillanatokon belül megoldható az átszerelés, persze ha már lepakoltunk az adott polcszintről. Előnyként említhető még, hogy a polcrendszer összeszereléséhez nincs szükség villáskulcsra, csavarbehajtóra és vízmértékre, legrosszabb esetben is egy gumikalapácsra lesz szükségünk.

APROD csavarmentes polcrendszer

Az APROD kapcsolható polcrendszer sorozatban gyártott, csavarmentes kapcsolattal összeállítható elemekből áll, ezáltal rendkívül könnyen szerelhető, illetve variálható. Az állványok polconkénti terhelhetősége megoszló terhelés mellett, a polcok méretétől függően 140-200 kg/polc. A polcköz 50 milliméterenként változtatható. Elérhető festett és horganyzott kivitelben is.  Standard színek: fehér (RAL 9003), szürke (RAL 7035) és kék (RAL 5019). Az APROD polc, polcrendszer alkalmazható kis- és nagykereskedelmi üzletekben, raktárakban, könyvtárakban, irodákban, irattárakban, galériás- és gördíthető polcrendszerek kialakításánál. Magyar termék!

Szabványos állvány méretek
Magasság [mm]1000, 1500, 2000, 2500, 3000
Szélesség [mm]600, 800, 1000, 1200
Mélység [mm]300, 400, 500, 600, 700, 800
Árak – Polckalkulátor
Salgó csavarmentes polcrendszer

Azokon a helyeken ahol nincs szükség esztétikus megjelenésre a RAL-skála színeiben, kiváló alternatívája lehet az APROD kapcsolható polcos állványnak, hiszen kedvező árszintjével vezető pozíciót foglal el a magyar piacon. Kiválóan alkalmas mind az otthoniirattári vagy különböző raktározási célokra. Sendzimír horganyzott felületű kiképzésnek köszönhetően könnyen és gyorsan tisztítható. A polcok 33 milliméterenként állíthatóak. Az állványok polconkénti terhelhetősége megoszló terhelés mellett, a polcok méretétől függően akár 250 kg/polc.

Szabványos állvány méretek
Magasság [mm]2000, 2500, 3000
Szélesség [mm]600, 900, 1200, 1500
Mélység [mm]320, 400, 500, 600, 700, 800
Árak – Polckalkulátor

Csavarkötésű polcrendszerek

A csavarkötésű polcrendszerek esetén az összeszereléshez csavarokra és anyákra van szükség. Ez nem feltétlenül hátrány, ha rendelkezünk a megfelelő szerszámokkal, hiszen egy csavarbehajtóval és egy vízmértékkel viszonylag gyorsan és precízen összeállíthatók. Persze egy csavarmentes polcrendszert rövidebb idő alatt lábra lehet állítani, viszont ha nincs igény a későbbi gyors és szerszámmentes variálásra és jobban bízunk a csavaros megoldásban, akkor kiváló alternatíva lehet.

Salgó csavarkötésű polcrendszer

A Salgó csavarkötésű polcrendszer világszerte a legelterjedtebb DEXION kompatibilis állványrendszer. Általánosan felhasználható mind az otthoni, irodai vagy különböző raktározási feladatokra. A polcrendszer felépítése egyszerű, geometriai méretei és terhelhetősége tág határok között mozog. A polcrendszer polconkénti terhelhetősége megoszló terhelés mellett, a polcok méretétől függően 95-300 kg/polc.A lábakon lévő osztásköz: 19,05 mm. Elérhető festett és horganyzott kivitelben is.  Standard színek: világosszürke (RAL 7035), középszürke (RAL 7042) és sötétszürke (RAL 7031). Fontos, hogy a pótlásként vásárolandó polcokat pontosan meg kell mérni, mivel collos és metrikus méretezésű kivitel is elérhető és ezek nem helyettesíthetőek egymással. Magyar termék!

Szabvány méretekMetrikus méretekCollos méretek
Magasság [mm]1981, 2440, 3048, 3962
Szélesség [mm]600, 800, 1000, 1200610, 762, 915, 991, 1219
Mélység [mm]300, 400, 500, 600, 700, 800229, 305, 381, 457, 610, 762, 915
Árak – Polckalkulátor (metrikus)
Árak – Polckalkulátor (colos)
Háztartási fémpolcok – mini Salgó polcrendszerek

Csavarkötésű háztartási fémpolcaink alacsonyabb árszinttel rendelkeznek és leginkább otthoni felhasználásra hivatottak, mivel teherbírásuk kisebb, mint az Aprod-, vagy csavaros ill. csavarmentes Salgó polcrendszereknek, azonban nem összekeverendő a nagyobb üzletekben elérhető alacsony minőségű polcokkal. A hajlított polclapok visszaperemezéssel is rendelkeznek, akárcsak a “nagytestvére”, tehát kialakítását tekintve megegyezik a hagyományos Salgó polcrendszerrel. Teherbírásuk 50 kg/polcszint megoszló terhelés esetén. Elérhető mérettől függően festett (fehér – porszórt) és horganyzott kivitelben is. A webshopban megadott árban benne van a szereléshez szükséges összes tartozék: csavarok és anyák (M6), talpak, a merevítést szolgáló saroklemezek, polclapok és oszlopok. Csavarbehajtóval és egy mágneses vízmértékkel gyorsan és precízen össze lehet szerelni, ezek hiányában 2 db villáskulcs és a szemünk is elegendő. A saroklemezek száma függ a polcok számától: 5 vagy 6 polcszint esetén 3 db polclaphoz adunk saroklemezt, míg 4 polcszint esetén elegendő az alsó és a felső polchoz saroklemezt szerelni. Felhasználását tekintve kiválóan alkalmas kamrába, garázsba, pincébe vagy akár kisebb raktárakba is.

Általában készletről elérhető méretek:

*teljes terméklista a Termékek/Polcrendszerek/Mini Salgó Polc almenüben érhető el.